A nagy meglepetés
Hosszú út állt a fiú előtt, hiszen 6 órás volt az út és ebbe bele sem gondolt hogy mit fog csinálni a gépen 6 órán át. Viszont akkor se adta fel, és miközben fel szállt a gép utána nézett Hanga segítségével. Hogy Astrid pontosabban hol is lakik, és ki derült hogy Manhattan-be költözött. Így még egy…
A kezdet
Egyik reggel Hablaty szokása szerint már korán a telefonját nyomkodta, és nem mással mint Astriddal beszélgetett. Alig várták mindketten hogy újra lássák egymást, hiszen a lány beteg volt és egy hétig nem volt suliban. De végre meg gyógyult, és most újra láthatják egymást. Aminek főként a fiú örült,…